2013. június 13., csütörtök

Rizikó-faktor



Ha minden igaz, akkor ez lesz a 100. blog-bejegyzésünk, bejegyzésem.
Kétezer-kilenc február 15-én köszöntöttük először itt az akkori és leendő potenciális rajongókat. Szóval négy éve. Az akkori rajongóink valójában főként mi magunk, illetve a barátaink voltak. Olyan vidéki értelmiségiek, akik akkor még szinte minden hétvégén hazautaztak a nagyvárosokból a családjukhoz, kamaszkori barátaikhoz, barátnőikhez. Tehát olyan hátizsákos fiatalok, akik nem csupán közlekedtek Budapest, Szolnok, Debrecen, Eger, Pécs, Szeged stb. és Kunhegyes között, hanem akik – még ha vonaton is és többszöri átszállásokkal –, de tényleg megtették ezt az utat fejben és lélekben egyaránt. Olyan egyetemisták, főiskolások, akik pontosan tudták, hogy mit jelent egyszerre kunhegyesinek („vidékinek”) maradni, és közben mégis urbánus világpolgárrá válni. És ezek a fiatalok értették, hogy miért nem választunk egy világosan definiálható zeneipari márkát magunknak; hogy miért nem döntünk már végre, hogy alternatív, gitárpop, vagy épp népzenén alapuló számokat akarunk-e csinálni. Alighanem valamennyien tudták a fülükkel, hogy ez a zene bizonyos értelemben épp erről az „úton-levésről”, ezekről az „átszállásokról” szólt.
 
Ami a mi zenei „úton-levésünket” illeti: sok mindenkivel találkoztunk már, de egyvalakivel sajnos sosem: a közönségünkkel. Tehát azokkal, akik sokan vannak, és akikről nem tudjuk, hogyan kerültek bele egy refrénbe.
Mármost köztudomású, hogy a „nagy hazatalálás” és a „közönséggel való találkozás” szempontjából ma minden diagnosztizálatlan, önmagától üldözött zseni számára a legnagyobb segítséget az X-Faktor című műsor „Géniusz Nagykövetsége” nyújtja.("Menni kell...")  
Mint minden országnak azonban, ennek a média-birodalomnak is megvannak a maga sajátosságai, üzleti törvényei, titkai, szerződései, szankciói.("Take me out")
Már az első meghallgatás előtt is mérlegeltük az útlevéllel kapcsolatos rizikóinkat és a megtett utat. Tudtuk, hogy "sok bort és pálinkát megittunk", de most "józanul" és "angolul" kell átlépnünk az eksztázis kapuján. 
Ennek ellenére kipróbáltuk, milyen érzés a tehetségtelen bolondok vágóhídja és a valódi művészlelkek között lavírozni. Kipróbáltuk, milyen eljátszani a Beatles-től a "Hey, Bulldog című dalt. És elénekeltük azt is, hogy
"adott Isten szekeret".
Nem vártuk, hogy visszahívnak bennünket, de valamiért ("Adott Isten") mégis így történt.
Ismét mérlegeltük, vajon képesek lehetünk-e bármi másra a zenei iparművészet fellegvárában, mint hogy egy vidéki csapat „tragédiájává” vagy épp „paródiájává” váljunk. 
Mindannyian úgy éreztük, nem tudunk részt venni a játékban. Már csak azért sem, mert nem tudjuk játékként felfogni. Ezért a következő fordulóban való részvételt nem vállaltuk. Ezzel pedig nem csak az esetleges továbbjutásokkal, beköltözésekkel, kiköltözésekkel járó negatív kockázatokra mondtunk nemet, hanem a zenekar számára pozitív előrelépéseket jelentő kihívásokra is. 
Nem vállaltunk semmit. Csak a diszkrét álmodozást, irigykedést, fintorgást, homlokráncolást, és a biztonságot jelentő jól kiszámítható hétköznapok forgatókönyvét.
A feloszlás gondolata csak azért nem merült fel, mert ahogy Tibi fogalmazott: „nincs minek feloszlania”, és mert a "barátságok olyanok, mint azok a sakkpartik, amiket akár tíz év múlva is lehet folytatni".
A homokóra pedig december 21. óta pereg. Ami miatt csak egy dologra tudok gyanakodni: könnyen lehet, hogy a boldog koroknak nem csak filozófiája, de igazi rock zenéje sincs.
És ez talán jól is van így. 
Csak semmi pátosz:
Goodbye Adélok és Edék!

(Kz)
  

2013. május 10., péntek

Világvége után, Pünkösd előtt...


December. –  Huszonegyedike óta. – Nem. – Játszottunk. – Le. – Közösen. – Egyetlen. – Árva. – Hangot. – Sem. Az egész úgy kezdődött, hogy először csak az újévi első próba, vagyis a közös szilveszterezés maradt el. A zenekar tájékán ugyanis bulvárhír szerű belső konfliktusok (ezek remélhetőleg majd csak a nagy „Borgia Bibilában” lesznek kinyilatkoztatva), illetve különféle alkotói válságok ütötték fel a fejüket. Aztán teltek a hetek, hónapok, és ahogy közeledett a tavasz, lassan kezdtük felfogni, hogy a világ nem ért véget. Sőt. Beléptünk abba az „Aranykorba”, amelyben már mindenki a saját zenekar helyetti saját család alapításával vagy működtetésével akar foglalkozni. Kivéve Gyurit, aki egyszerre alapított egy másik zenekart, és kérte meg a barátnője kezét.

Szóval, bár nehéz volt elfogadni a tényt, hogy ennyi, és nincs tovább, a várható legénybúcsú és „a történelmi dátum” stílusa némiképp kárpótolt bennünket. A világvégével együtt elbúcsúztunk az álmainktól is. Az infantilizmusunktól. Attól, hogy felnőtt tisztviselőként, iskolaigazgatóként, vagy egyetemi oktatóként egy szemétdomb tetején kell pózolunk. Hogy a tehetségben való hit bármire is kötelez. Megszabadultunk. És mire épp kezdtünk volna megszokni, csütörtökön felhívtak bennünket (vagyis Tibit) az RTL-ből. Húsvét után 40 nappal. A kántor csávót. Áldozócsütörtökön. Hogy be kellene akkor menni meghallgatásra az X-Faktorba. Hogy be kellene áldozni akkor ezt a feloszlást. Hogy már megint újra kellene kezdeni. Újrakezdeni a semmit.

Nyilván van ebben a sziszifuszi álomgörgetésben valami katartikusság. Az abszurditásnak és a nonszensznek valami teljességgel lenyelhetetlen koktélsága. Értesítettem az X-Faktor jelentkezésekért felelős minisztériumot, hogy épp Poul Potts-ról készülök előadni egy konferencián a jövő hét pénteken (és talán átküldöm a szöveget, mielőtt a stúdió környékére engednek); majd ráírtam a Medve c. filmünk főszereplőjére, Rab Gyulára, a banda egyik alapító tagjára, aki  ugye a kiválás óta már zeneakadémiát végzett énekművészként Londonban rezegteti a hangszálait. Mondtam, hogy baj van. És Gyula azonnal elvállalta a Skype-énekórákat.
Addig is, leltárt készítünk. Leltárt önmagunknak, mindenkinek és senkinek: batyus emlékekből, rólunk és velünk írottakból, sőt azokból a gondolatokból is, melyek az elmúlt 6 év küzdelmeinek hátországát (sőt, gyakran frontját egyaránt) jelentették. A teljesség igénye nélkül. De talán a teljesség felé.



Rólunk:


Tőlünk:

2012. november 18., vasárnap

A hely szelleme

Sokat töprengtünk, vajon a készülő, új világvége-kislemez borítójához, milyen környezetet kellene választanunk... ahol olyan képeket tudunk készíteni, amiben kellő komolyság van - az iróniához. 
A problémát végül Robi oldotta meg azzal, hogy a kétpói szeméttelepre, pontosabban szemét-hegyre vitt bennünket. 


Az élmény több volt, mint sokkoló. Hogy Robit idézzem, "hihetetlen, hogy itt mindent megtalálsz, amit használunk."
Nyilván az egész fotózást végigkísérte valamiféle tömény fekete-humor. Egy gyerekkoromban Karácsonyra kapott földgömböt például szétrúgva, darabokban hagytunk a helyszínen. De nem csak azt. Másokat hazavittünk; vissza a helyükre.


Tibi azt mondta valahol a sóúton, biztosan ezzel fogunk álmodni. A szagokkal; a hányingerrel. Amit a nevetés csak továbbfokoz.
És talán nem csak erre fogunk emlékezni.
Volt egy jelenet, amikor Gyuri azt az utasítást kapta, hogy kezdjen el egy ítéletnapi beszédet üvölteni a hangosbemondóba. És miközben mindenki teljes lelkiismeretével azonosult a szerepével, ha csak percekre is, biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk számára megelevenedett valamiféle "világvége", amiről senki nem tudna igazán komolyan beszélni, és mégis.
Hogy mondjam...
Jó túl lenni rajta.
Mint egy terápia után.




  

2012. október 30., kedd

A Denevérembernek is van segítője

Jövő héttől végre kezdődhetnek a keverési munkák.
A felvételek készítésében nyújtott segítségéért a banda külön köszönettel tartozik Rontó Gusztinak. 




Akik esetleg nem ismerik az ország egyik legjobb gitárosát, azoknak ajánljuk figyelmébe "Gusuniversumot"!!! 


2012. október 11., csütörtök

Mankó Debrecenből Szolnokra

A dalok egy szál gitáros verziója Debrecenben készült. Ezekre fog dobolni Matteo Big Szolnokon. Elvileg kedden. Aztán hétvégén beköltözünk a Denevérbe. Közben várjuk a Cinemate-től a Medve werk-jét. Ugyancsak a Cinemate csapatával közösen dolgozunk a borítóterven és az új "imázs" kialakításán. Ilyesmik vannak, voltak, lesznek. 

2012. október 9., kedd

Hangfoglalás Mátéval

Az idei Hangfoglalás rendezvényén mi is részt vettünk. Vagyis Máté. Mint tudjátok, Máté lakik közülünk egyedül Budapesten. Mivel a többiek a nyilvánosságtól visszavonultan élnek, az ő feladata a "celebbé válás". Ezért láthattátok a Fókuszban, amikor épp államvizsgázott. :) Vagy labdazsonglőrként a Fábry-Showban. És most is: majdnem. Az MR2-ős konferencián, ahol a Prognózis és a Beatrice mellett foglalt, ha nem is állást, de helyet. Illetve a helyzet még bonyolultabb. Máté először helyet foglalt, aztán mikrofont kért, az ülés végén pedig személyesen adta oda a lemezünket Koltay Gergelynek.
http://www.pecsistop.hu/foto-video/balhes-hangfoglalas/1089115/

Ebből a civil kurázsiból alighanem legalább két dolog következhet: vagy soha az életben nem fognak bennünket lejátszani, vagy pedig: de. Egyelőre azonban a kettő közötti homályban vagyunk. Ezért is megyünk a Denevér stúdióba a három elkészült nótával. Mert a denevér (akárcsak Minerva baglya) szürkületben kezdi a röptét. Legfeljebb meglátjuk, hogy nem látunk semmit.

2012. szeptember 18., kedd

ÚJ EP KÉSZÜLŐBEN!!!

A nyári koncert-sorozat után, leszűrve a nagyszínpadok tanulságait, nem kicsit átszerveztük a hangszerelésünket, és úgy döntöttünk a 2012-es év és a világ végéig elkészítjük minden idők legjobb Borgia EP-jét.

A szerzői kiadású „online korongon” három dal fog szerepelni, melyből kettő teljesen új lesz, de természetesen (mikor, ha nem az utolsó pillanatban?) a már többször bemutatott „Sámántangó” is helyet kap.

A stúdiómunkálatok október elején kezdőnek a szolnoki Denevér Hangstúdióban, és reményeink szerint Debrecenben fog befejeződni, ahol is egy 4. „bónusz-track”, vagyis egy remix-verzió elkészülésére számítunk.

Koncerteket éppen ezért a jövőben nem tervezünk, egészen december 21-ig, amikor is a kunhegyesi Malomban egy világvége-party-ra hívunk majd mindenkit szeretettel!

Addig is, „Bort, Borgiát, Békességet”!

2012. július 8., vasárnap

A Borgia vizet prédikált


Tibi épp egy esküvőről érkezett, ahol orgonálnia kellett. Tudjátok, Kunhegyesen kétféle nap van: amikor Tibi esküvőn van, és amikor temet. Tibi szerint a különbség egyebek között abban is megmutatkozik, hogy az egyiken kicsit lassabb tempójú számokat kell játszani. Szombaton azonban mindenki nagyon egészséges volt, és jó páran maradtak a Prevenciós rendezvény záróbulijára, úgyhogy igyekeztünk a "Menni kell" című számot olyan gyorsan játszani, ahogy csak tudtuk. De előtte azért még a zenekar is beállt lemérni a testzsírt és vérnyomást, és csak utána következett az igazi beállás.
A koncert után így köszöntünk el: "Sziasztok, mi voltunk a Borgia a Kölcsey utcából". Talán ennek is volt köszönhető, hogy az esti szalonnasütésen váratlanul megjelent kunhegyes híres szippantósa, aki egy aznap költött verssel, vagy inkább dalszöveggel ajándékozott meg bennünket, majd pedig elmesélte, hogyan történt az eset a két libával a strandon, amikor nem sikerült nekik karszalagot vásárolnia.

Ahogy egy régi ismerősöm mondta: "Kunhegyesen vagy mindenki művész, vagy bolond".
Aki nem hiszi, jöjjön el egy Borgia koncertre, vagy forgatásra, esetleg költözzön Kunhegyesre.
Oda, ahol garantáltan nem fog találni egy darab hegyet sem, és ahol az egészségnap végén a Borgia zenél.

Magyar György, Kunhegyes első sámán rappere
"Mit iszik a zenekar?"



Bordal, Szilvalé, Hard days night

A forgatókönyv szerint a zenekarnak azt kellett reggeltől napestig eljátszania a budapesti Városligetben, hogy lekési saját koncertjét.
Mivel a klip a Bordal c. dalhoz készült, talán nem kell ecsetelni, mi lehetett az oka, hogy a hiányosan színpadra álló csapatot a közönség megdobálta.
Az egész történetet egyébként a Pátria Táncműhely fiúcsapata meséli el táncával ugyancsak abban a miliőben, ahol a természet és a falfirkászok tökéletes harmóniába tudtak kerülni a bordal dalnokaival és dallamaival.
Aztán, ha már ott voltunk Budapesten, lepakoltuk a cuccainkat a belvárosi Szilvuplé nevű pincekocsmába, és megpróbáltuk eljátszani azt a zenekart, amelyik nem késik el, és akiket nem dobálnak meg.

Utána éjszakai utazás vissza Kunhegyesre; hosszú forgalmi dugóval egy bordalos nap végén; végül jól eső fáradtság, és izgatott várakozás, hogy a Kodolányi fősüli workshopján résztvevő diákok, mit fognak kihozni a borban lakozó igazságból. De bárhogyan is sikerüljenek a munkálatok, köszönjük hogy részt vehettünk ebben a munkában!

2012. június 22., péntek

Televíziókat kikapcsolni, megérkezett a Medve!



Most kaptuk az információt, mely szerint a magyar MTV szerkesztőbizottsága egyöntetű igennel szintén a Medve mellett adta le a voksát.
A zenekar tagjai a Kunhegyesi Híradónak adott nyilatkozatukban megerősítették,

"egyelőre nem kívánnak sem fellebbezni,


sem pedig utcára vonulni..."

2012. június 2., szombat

INFORMÁCIÓ

Ma reggel a következő levél fogadott bennünket a zenekari villany-postaládában:

Kedves Mindenki!

Alábbi linken elérhető az "Egy perc, egy történet" filmpályázatra készített első rövidfilmünk! Köszönet még egyszer a zenéért, a vágásért, a szereplésért, szinkronizálásért és minden egyéb
támogatásért! :)
A közös munka nagyon jó hangulatban telt mind a helyszínen, mind az utómunkálatok során.
Az internetnek hála a tér sem volt akadály, az ország három különböző pontjáról (Debrecen-Szolnok-Budapest) egyszerre dolgoztunk a projekten! ;)

http://www.youtube.com/watch?v=nuY9_Q2F9EE&feature=youtu.be

A "budapesti barátok" ;)

2012. június 1., péntek

"Az időben rend van"

A képen látható hippi bőgős épp a sikeres dobhártya-műtéte utáni első tiltott hangokat pengeti, miközben egy sarokban elrejtett kis műszer segítségével megpróbáljuk rögzíteni azt a dalt, amit Jenei Gyula legújabb verseskötete inspirált. Közben budapesti barátaink egy kisfilmet forgatnak a Hősök terén azzal a céllal, hogy Örkény Információ című egypercesét kortárs hangszerelésben kicsit újraértelmezve álmodják vászonra.
Mivel a keverési és vágási munkálatok jelenleg is folynak, várhatóan napokon belül elkészül életünk első filmzenéje!!!

"Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe."

2012. március 23., péntek

Hatás és alkotás (Kölcsey 7/a)

Épp az új Sámántangó c. dalunkat próbáltuk, amikor Szilárdnak megcsörrent a telefonja. Azt mondta, most elmegy, és segít idetalálni egy riporternek.
Egymásra néztünk, majd a pálinkás üveg óraállására, és azt mondtuk: "uh..."
Aztán Szilárd megérkezett egy hölggyel (megint: "uh...").
Pár hét múlva kaptunk egy emailt, hogy a beszélgetést nem csak a Kodolányi főiskola rádiója játszotta le, hanem az anyagot átvette a Vörösmarty rádió is.
Erre már nem is mondtunk semmit.
Csak csodálkoztunk: biztos, hogy velünk készült az interjú?

http://www.albamag.hu/webradio/borgia_final.mp3

2012. március 18., vasárnap

"Túl a vízen"

Köszönet a fantasztikus hangulatért a Szélső Értéknek és a világ legjobb közönségének!
EGÉSZSÉGÜNKRE!!!

2012. március 13., kedd

Kunhegyesi tavasz: a Világvégén innen...



Van szerencsénk bejelenteni, hogy elkészültek a legújabb dalaink a Kunhegyesi lányokról, a Tavaszi szélről és végül, de nem utolsó sorban:
a Világvégéről!

A 2012-es esztendő szolid apropóját megéneklő Sámántangó c. költemény olyannyira új, hogy alig pár napja, a múlt hét péntek estéjén született meg, méghozzá két költő
(Hun Gyuri Dzsí és Mattheó Big Dzsí) tollából.
Az alkotás körülményeiről hadd tanúskodjon az alábbi felvétel.



2012. február 28., kedd

Adalék és Béték

Sajnos, az adásban nem úgy jött ki a lépés, hogy a Medve c. dal jusson szóhoz.
Ebben azonban nem csak szerepet játszott, de kellőképp kárpótolt, hogy a riporter személyében néhány perc elteltével sikerült felismernem a Lyuhász Lyácint Bt. ("normális körülmények" között gázálarcot és egyéb jelmezeket viselő) énekesét.
Aki esetleg nem tudná, miről van szó: http://lyuhaszlyacint.hu/
Szóval, ilyen ez a magyar rádiós szakma (gondoljunk csak legutóbb Kalácska alias "Betti Monró"-ra):
az ember azzal ül bele a székbe, hogy talán érdekesebb lenne, ha inkább ő kérdezne.
Egy kis pszichológia: vajon nem akadályozza-e lélektanilag a zenész riportert, hogy a műsor érdekében egy másik zenekart kell "futtatnia"?
Vajon mi az oka annak, hogy a Neo Fm riportere a felvételről játszott (tehát elvileg utólag vágható) műsorban lemezünket egy hét után is úgy mutatja be, mint "Adalék és ezeknek"?
A választ talán a művészeti "Büntető Törvénykönyv" nem létező lapjain kellene keresnünk.

Pulykakakast kéne enni

"Debrecenbe kéne menni, pulykakast kéne venni" - dúdolta a Medve, mielőtt nekivágott a Hortobágynak.
Aztán valamiért meggondolta magát.
Helyszíni tudósítónk szerint: "Igen, ott állt a Medve, kacsatollban hemperegve; igen, ott állt a Medve, vörösbortól lerészegedve..."

Egyebek között erről beszélgetünk ma délután 16:00-kor, a Friss rádió hírei után.

2012. február 27., hétfő

Hamarosan: interjú a Friss rádió hullámhosszán is

A Neo után hamarosan a debreceni Friss Rádió műsorán is jelentkezünk egy interjúval. Sőt: terveink szerint idén tavasszal az ország összes vidéki rádiójához eljuttatjuk a lemezt.
Ez lesz a mi "daru tollunk", a Borgia tavaszi hadjárata.
Aki csatlakozni akar a zenénk népszerűsítéséhez, könnyen segíthet,
ha a NEO Fm kívánságműsorában kéri néha egy-egy szerzeményünket.

2012. február 20., hétfő

A NEO FM magyar hangjai 2012 február 21-én:

Rédió, Füst a víz alatt, Medve, Adott Isten...
A zenekar által ajánlott szám:
Republic & Cseh Tamás: Budapest
Műsoridő: 22:00

2012. január 23., hétfő

Ismét egy pozitív kritika a lemezről -- ezúttal a Kulteren!!!

http://kulter.hu/2011/12/adelok-edek-borgiak-es-zenek/

"Thank you to the Music TV" (2)




"Thank you for the Music" (1)

Nagy Tibor, a zenekar és Kunhegyes élő legendája több évtizedes rákenroller életformájáért (arany minősítésű gyerekkórus vezetése, zeneiskola-alapítás, alapítvány-alapítás, zenekar-alapítás, kántorkodás, vendéglátózás, egyházi kórusvezetőskedés - felsorolni is nehéz) 2012-ben a Magyar Kultúra Napján megkapta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díjat.

Szívből gratulálunk neki ehhez, és további sikereket és fáradhatatlanságot kívánunk az elkövetkező évtizedekhez!

Két esztendővel korábban egyébként a Pátria Táncegyüttes vezetője és koreográfusa, Árvai Zsigmond is elnyerte ezt a kitüntetést, amihez utólag Neki is gratulálunk.

"Money, money, money"

Korhely leves helyett zenekar-bemutató interjúval kezdődött az 2012-es év!
Csapatunk énekese a nemrégiben alakult Pénzügyért.hu nevű magazin főszerkesztőjével beszélgetett az elmúlt évek lencsefőzelékeiről, és a Borgia konyhájában használatos titkos receptekről.
Link:
http://penzugyert.hu/karrier/egy-karrier-kezdete-hobbi-zenelestol-az-mtv-ig/

2012. január 1., vasárnap

December


Tavaly télen, épp Karácsonykor álltunk össze fél év kihagyás után újra egy koncert erejéig. Ezt ünnepeltük idén Karácsonykor. És azt, hogy a tavalyi nosztalgia-koncertből egy év leforgása alatt egy zenekarrá, és nagyszínpados produkcióvá tudtunk válni, olyan segítőtársakkal, mint a Pátria táncosai és vezetőjük Árvai Zsiga; a koncertszerező Boltsek Andi; a rendező Koncz Rézi; vagy épp a zenekar első road-ja, Király Feri. De köszönettel tartozunk a múlt évért legalább ennyire a Denevér stúdió munkatársainak, a CD-megjelenés körül bábáskodó Tresánszky Dávidnak, továbbá a Rockinformnak, Feith Bálintnak a plakáttervekért és borítógrafikáért, és végül de nem utolsó sorban: azoknak a barátainknak, akik nélkül nem egy koncertet üres nézőtérnek adtunk volna.

2011. november 14., hétfő

Kunhegyesi "Borgiák" a TV-ben...

Az, hogy a forgatás remek hangulatban telt, első sorban a stáb türelmén és humorérzékén múlt. A tervünk ugyanis, hogy "vérprofik" leszünk, csakhamar dugába dőlt. Fogalmunk sem volt, hogy egy ilyen interjú így kezdődik: "légy szíves, válaszolj egy mondatban arra, mit jelent a videoklip; egy olyan mondatban, amelynek van eleje és vége." Vagy: "dőlj előre a székben, hogy szimpatikusabb legyél"... Vagy: "ne magyarázzuk túl a dolgot"... Más szóval: szófosó bölcsészek kerüljenek! Úgy tűnt, ebben a világban fokozottan igaz a mondás: "hülye ember okoskodik, okos ember hülyéskedik." Nem ezért, de a csoportos skandálás már valamival jobban ment. Legalábbis szerintünk. A szerkesztő azonban az első próbálkozás után a következőkkel próbált meg biztatni bennünket: "nem rossz, de kicsit hittan-táborosra sikerült, vegyük fel még egyszer." :) És még egyszer. :) És még egyszer. :(
40 másodpercet két órán keresztül. A végeredmény számunkra is meglepetés lesz. Éppúgy, ahogy az is, vajon a puszta tévészereplésen kívül, lesz-e bármilyen befolyással mindez a zenekar jövőjére. Nem izgulunk. Több ez annál. Azt hiszem, szombaton rádöbbentünk, mekkora felelősség is lenne ennyi emberhez rendszeresen értelmesen szólni. Erre alighanem egyikünk sem készült fel, már ha ez nem vele születik az emberrel. Még szerencse, hogy ott volt velünk Rézi, aki úgy beszélt a kamerának bármiről, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. "Természetes dolog": értelmesnek, szépnek és egyszerűnek lenni.
Mi meg azóta is csak definiálgatjuk magunkban a "klip fogalmát"...
Ha épp nem a tükör előtt állunk...
egy "X" alakú kereszt belső "stigmáit" fürkészve... :)

Kunhegyesi templomok a TV-ben...

A múlt héten több televíziós csatorna híradójában is feltűnt szülővárosunk. Egy nagyszabású, EU-s pályázatból támogatott projekt zárult le ugyanis, melynek köszönhetően az "alföld katedrálisaként" emlegetett református, valamint a kiváló akusztikájú, kunhegyesi katolikus templom is megújulhatott. A projekt zárórendezvényén a Pátria, a Csermely Kórus és a Borgia ismét közösen ünnepelt, s lépett fel - ki így, ki úgy. Aztán a vacsora utáni szintén közös mulatozásra is ez volt jellemző. Tibi, a református iskola tornatermében, mint iskolaigazgató és kántor egy szál szintetizátorral szórakoztatta az idősebb korosztályt az örökzöld slágerekkel, míg mi, a banda fiatalabb tagjai a művelődési központban vettünk táncleckéket a nyilvános táncház keretei között. Sajnos vagy nem sajnos: egy idő után pontosan ugyanaz történt a néptánccal, mint a népzenével a kezünk alatt, csak épp most a lábunkról volt szó. Szerencsére a valódi népzenészek és a kulturált közönség konzervatívabb tagjai is megértőek voltak a modern "parasztság" jó szándékú kulturálatlanságával szemben.

2011. november 7., hétfő

Rézi és az "X-Traktor"...

Sokat szoktuk emlegetni, hogy Gyuri bácsi, alias "szintiboy" karrierjének első állomását egy óballai traktorplató előtt kezdte a fűben, egy parasztház kertjében, a falunap úgynevezett rockszínpadán. Úgy gondoltuk, legújabb csapattagunkat ideje a mély vízbe dobni. A szervezők jóvoltából azonban a szinti helyén némi széna jelezte mindannyiunk számára, hogy a bennünk rejlő "X-faktor" kibontakoztatásán van még mit dolgozni. Azóta is hányjuk-vetjük (idestova 4 éve) a dolgokat a képzeletbeli traktorplatóról. Gazdálkodunk: az időnkkel, a családtagjainkkal, a barátainkkal, pénzünkkel. A zene gazdaságtanához ha sokat nem is értünk, egy valamiben rég óta biztosak vagyunk: hiába minden kísérlet a hangokkal, hangszerekkel, ha senki sem lát bennünket. De a visszaváltott sörös és boros üvegek ára elment a lemezkiadásra. Elakadtunk. És akkor véletlenül megismerkedtünk egy lánnyal, aki megértette, hogy mit akarunk a zenénkkel, és azt mondta, keressünk neki egy kertet, ahol folyosók vannak, burjánzó növények, fák, színek, ilyesmik, és ő csinál nekünk egy klipet ingyen. Így aztán elhívtuk Kunhegyesre, hátha megtalálja ezt a képzeletbeli kertet. Amikor a város széli "meggyesbe" vittük Rézi egyszer csak eltűnt a szemünk elől, de mikor újra előbukkant kezében a dézsmált gyümölcsökkel, a maggal együtt a várva várt választ is kiköpte: "Tökéletes".


Aztán az első forgatás elmaradt, mert előző éjszaka túlságosan is komolyan vettük, hogy a stábot a legízletesebb bogácsi borokkal kell megvendégelni, s az alapos kóstolgatásnak köszönhetően volt, aki mackóban és papucsban érkezett a kertbe, míg mások szinte egyáltalán nem. Rézi és "stábja" hosszas vita után egyetlen kocka rögzítése nélkül otthagyott bennünket és valamennyi szereplőt. A leckét megértettük. És amikor már úgy gondolta, hogy kellőképp kijózanodtunk, egy hónap múltával visszatért, mi pedig vigyáz állásban jelentettünk neki.
Alkonyat után Rida Cador (Rézi jobb keze) 12 óra kameracipelés után kikapcsolja a műszert, a jelenlévő Pátriások, kunhegyesi barátok, ismerősök és ismeretlenek pedig hatalmas ovációval jutalmazzák a két "idegent". Vajon ők akkor és ott gondolták volna, hogy ennyi idő alatt, ennyi pénzből képesek lesznek olyan videót készíteni, amely egy X-Faktor klipversenyében több ezer szavazat kíséretében jut a szerkesztői videók közé? Nem tudom. Ez a műsor viszont épp a csodákról és a meglepetésekről szól. És még valamiről, ami persze szintén csoda és meglepő: a tehetség. Köszönjük Rézi és Rida, köszönjük RTL Klub!






2011. október 26., szerda

Tea helyett bor: egy Terasz pincéjében

Nem tudjuk miért, de Pesten valahogy mindig kétszer akkora buli van, mint amekkora különbség aközött, ahogy "vidéken" és a "fővárosban" játszunk. Ezen biztosan számtalan zenekar tűnődött már el. Ugyanazok a dalok, ugyanazok a hangszerek, sőt még a törzsközönség is ugyanaz: mégis más. Biztos a Duna és a Parlament közelsége. Vagy mindennek, ami fontos: sok-sok kis ember, nagy média, híres szórakozóhelyek, kis és nagy sztárok, sok vagy kevés potenciális rajongó közelsége. Vagy annak a tudata, hogy Budapesten élni olyan, mintha az ember a legjelentéktelenebb dolgával is egyből egy világváros aktuális történeseibe kapcsolódna be, tehát az "aktuális világtörténelembe".
Na jó, ne menjünk ilyen messzire. Csak keressük meg a Menta Teraszt a Margit-híd közelében, sétáljunk végig az elegáns előcsarnokon (az igazi sztárok ilyenkor érkezéskor le is teszik mindjárt a szignójukat, a kisebb sztárok is -- igaz, a toalettben) (bocs, belső használatú poén) aztán keressük meg a pincelejárót, és ha épp 2011 október 19-e este van, akkor pont egy Borgia koncerten találjuk magunkat. Mi legalábbis így jártunk. Aztán azt tapasztaltuk, hogy hangulat a közönségnek és a hangosításnak köszönhetően egyre csak fokozódik, és a "vissza"-taps utáni Bordal íze még az útba eső benzinkút hűtője előtt is el tudja gondolkodtatni a furgon-töltelékeket, mivel is oltsák szomjukat. Éppúgy, ahogyan elgondolkodtató, hogyan kerül egy koncert egy "terasz pincéjébe", mert az, hogy pár nap múlva egy üres mozi óriási fehér vásznával a hátunk mögött egy vetítőteremben fogunk játszani Szolnokon még hagyján... de erről talán majd máskor...


2011. október 1., szombat

Időutazások

A Mihály napi koncert nem csupán azért volt számunkra különleges, mert 1. otthon, hazai közönség előtt lépünk fel, 2. mert két kórus és a Pátria táncosai is közreműködtek, hanem mert a koncert előtte és utánja egészen rendkívülire sikeredett. Normális esetben, ugye, rock zenészek előtt vagy után szoktunk fellépni. Ezzel szemben a Mihály nap szervezői abba a helyzetbe hoztak bennünket és velünk együtt a közönséget, amely ezt a szokást radikálisan megtörte: a színpadot Kunhegyes vajdasági testvérvárosának, Feketicnek tamburásai és táncosai töltötték meg. Amikor megérkeztünk autóinkkal, és elkezdtük kipakolni erősítőinket, volt valami megmagyarázhatatlan feszültség abban, ahogy az egymást követő két produkció tagjai a színpad mögött egymást méregették. Kissé paranoid helyzet: hogy is van ez? Mi is zenészek, ők is, mi is táncosok, és ők is, mi is éneklünk, ők is, mi is népviseletben, ők is, de a tamburák és a gitárok dialektusai között száz évek vannak. Ezen kívül persze minden ugyanaz. A pálinkás és boros üvegek körüli egyetértés, a bográcsok melletti üldögélés, és alighanem ugyanaz valamennyi szerepelés örök apropója is: a közös mulatozás. Meggyőződésem, ha a zenekarnak nem lett volna estére egy másik szereplése, hamar össze is barátkoztunk volna vendégeinkkel. Csakhogy az időben utaznunk kellett tovább, egészen a jurták és meggyborok világába, oda ahol a manó sapkás idegenek egyébként ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanazt a babgulyást főzik, sőt ugyanúgy táncolnak, mint bármelyik mai lakodalomban.
Hazafelé nyílzápor helyett tapssal jutalmazva nem is tudtuk már, melyik évben, és században fogunk legközelebb leparkolni.
Talán Budapesten, 2011-ben.

2011. szeptember 17., szombat

"A hely"

Akik ott voltak velünk, tudják, hogy a Magyar Dal Napját szeptember elején a fővárosban ünnepeltük. Szűkösen, családiasan: egy villamoson. Akik nem voltak ott, a Pesti Est külön számában olvashattak róla. Akik nem olvastak Pesti Estet, azok a Magyar Dal Napjának különkiadású szövegkönyvében találkozhattak velünk. De akik nem mozdultak aznap ki, netán nem fővárosiak, még mindig maradt egy esély: most kedden az MR1 Kossuth Rádió "A hely" című műsorának összeállításában 11:05 és 11:30 között.

2011. szeptember 14., szerda

Tomajmonostora és a "színpadot jelentő deszkák"

A „Borgia Teátrum” Szolnok utáni következő állomása a tomajmonostori búcsú volt. Gondoltuk, nincs is szebb annál, mint egy atom katolikus ünnepen egy református egyházi kórussal felmenni a színpadra és szerelemről, borról, halálról énekelni.

A „teátrum” díszletét egy általános iskola udvara adta; a háttérben lovak, üstök, sörsátrak, kis családok, nagy családok, idősek és még idősebbek, és ahogyan a népdal mondja, „túl a vízen” botorkáló hangulat felelősök. És akkor jövünk mi az Adélokkal és Edékkel, a Csermely kórussal, és a Pátria táncosaival. A falunap embere telefonnal videózik, ahogy kell. A dalok után tapsol, ahogy kell. A fellépés után halászlé, töltött káposzta, szendvicsek és üdítő, dedikálás, vállveregetés, „semmi extra”. Semmi extra, mégis: furcsa otthon lenni ott, ahová az ember eredetileg vendégként érkezett. Semmi extra, mégis egy lassan már szokásos közös „nagy” koncert. És épp ennek örülünk a legjobban. Mert mintha találtunk volna valami olyan formát, amivel úgy tudunk itthon maradni a Nagykunságban, hogy mindeközben fél lábbal mindig is úton vagyunk az idegen felé. A következő állomás persze a legnehezebb koncertek földje lesz: Kunhegyes. Hiszen senki sem lehet próféta… Pláne nem rock and roll sztár… Iskolaigazgató, képviselő, tanár, agrárszakember, vagy újságíró – relatíve simán… De mindez kit érdekel, ha a lelkünk mélyén már réges-rég inkább az etnográfiai statisztikumok örököseinek érezzük magunkat.

2011. augusztus 1., hétfő

Közelebb...




Mondhatni, hogy egyre közelebb kerülnek a "siker kapujához"? -- kérdezhetné a legfelkészültebb, és legkedvesebb rádiós hölgy, akivel valaha találkoztunk. De nem kérdezi.
Hiszen, látja. Ő maga kalauzolt körbe minket a Magyar Rádió székházában, egészen az MR2 "8-as stúdiójának" bejáratáig, amely mögött köztudomásúan hazánk legjobb zenekarai szokták kihúzni az áramot hangszereikből.
A több mint egy órás beszélgetés után tehát ott álltunk szó szerint a siker kapujában.
Furcsa mód, ezt megelőzően több mint egy órán át azt találgattuk a stúdió mikrofonjai előtt, vajon mi lehet a titka annak, hogy egy vidéki zenekar átjusson, bizonyos értelemben pontosan ezen az ajtón.
Aztán lesétáltunk, és készítettünk egy fotót a székház előtt, mintha megelégednénk a Kossuth rádió Közelről c. műsorának 450 ezres hallgatottságával. :)
De azért gondolatban mindenki hazavitte magával a 8-as stúdió bejáratának képét, mint azt a célt, amelyhez egyre közelebb és közelebb szeretnénk kerülni...